Épülni és építeni – cikk a Parókia portálon a templomépítésről

0
72
views

Templomépítésbe kezdett az újpalotai református missziói gyülekezet. Bár a lakótelepi református közösség számára sosem a létszám növelése volt az első, néhány év alatt kinőtte a bázisául szolgáló bérelt helyiséget. Hogy miért, arról a gyülekezet lelkipásztorát és gondnokát kérdeztük.

 Korszerű és a közösség minden igényét kielégítő templom, parókia és gyülekezeti ház együttesének terveit mutatja Sápi Zoltán gondnok. A fákkal körülvett téren már megkezdődött az alapozás. A telket az újpalotai önkormányzat jelölte ki, Sápi Zoltán elmondása szerint a kerület mindenkori vezetősége együttműködő partnerként tekint a gyülekezetre, amely évek óta szívén viseli a környék elesettjeinek sorsát és jó kapcsolatot ápol a többi felekezettel. A gondnok mutat is egy képet a közeli sérült gyermekek számára nyitott iskoláról, amely köré kilenc fát ültetett el a lakókörnyezetére érzékeny református közösség, mielőtt nekilátott volna kivágni néhányat az építési területről.

Hogy mi indokolja a templomépítést, arról Sápi Zoltán azt mondja: a nem is olyan régi, 2002-ben alakult gyülekezet aktív szolgálata nyomán sokan csatlakoztak a közösséghez, míg néhány év alatt világossá vált: nincs elég hely ahhoz, hogy megtartsák a rétegalkalmakat.
Eddig az újpalotai közösségi házban biztosított helyet az önkormányzat a gyülekezet vasárnapi istentiszteleteinek. Ez azonban nem túl ideális a gondnok szerint. „Odamegyünk fél tízre és fél tizenkettőkor már illik összepakolni. Mi viszont nem vagyunk az a típusú gyülekezet, akik meghallgatják a lelkipásztort, aztán hazamennek” – magyarázza. „Sokkal szorosabb, baráti közösségről van szó, ahol mindenki szeret mindenkivel pár szót váltani. Feltétlenül szükség van a továbblépéshez egy templomra. A jelenlegi százötven, kétszáz fős gyülekezeti létszám ugyanis befogadó kapacitás híján egész biztosan megreked, hiszen a hozzánk tartozók csaknem fele rendszeresen látogatja az istentiszteleteket.”

Hogy mi vezetett az istentiszteletek látogatásának kimagasló arányához Újpalotán – miközben a református gyülekezetek tagságának átlagosan tíz-húsz százaléka rendszeres templomba járó – annak vélhetően köze lehet a közösség összetartása mellett ahhoz is, hogy a mindössze tizennégy éve alapított missziói egyházközségben kezdettől fogva az istentiszteleten alapszik és oda kapcsolódik is be valamennyi szolgálat. Erről már a gyülekezet lelkipásztora, Fogarasi Gábor mesélt.

„Az indulástól kezdve az volt az alapelvünk, hogy nem különféle programokkal, hanem vasárnapi istentisztelettel kezdjük a missziót – ha hárman jönnek el, akkor annyi embernek tartjuk meg. Továbbra is minden az úrnapi istentiszteletből indul ki és oda is tér vissza a gyülekezetünkben, sőt, ebből alakult meg az ifjúsági csoport, a bibliaóra is. Ezért van az, hogy a fiatalok máig eljárnak az istentiszteletekre, nemcsak az ifjúsági órákra vagy a dicsőítő alkalmakra. Ha valamilyen szolgálatot végzünk, arról szintén az istentiszteleten számolunk be és teszünk bizonyságot.”

Az úrnapi liturgiába egyébként aktívan bevonódnak a gyülekezeti tagok, ők állítják össze például az énekeket, és a hagyományos összejövetelek mellett évente több alkalommal tartanak ifjúsági, áldó és családi istentiszteleteket is – tudtuk meg. „Nem szeretnénk azt a benyomást kelteni, hogy itt a lelkész prezentál valamit. Ez az úrvacsoráinkon is kifejeződik, ahol nem mi, lelkészek osztjuk ki a jegyeket, hanem körbeállunk tíz-tizenöten és egymásnak adjuk a kelyhet és a kenyeret. A gyülekezeti tagok szeretnek istentiszteletre járni, és az igazat megvallva, én is.”

De térjünk vissza a kezdetekhez! A hatvanas évek végén, amikor a lakótelep alapkövét lerakták, még nem épülhetett templom a környéken. Éppen ezért indult meg a misszió a főváros egyik legnagyobb fehér foltjában 2002-ben, melyet a pestújhely-újpalotai közösség szervezett. Három év elmúltával az újpalotai gyülekezet önálló missziói egyházközségként folytatta útját. A közösséghez több lakótelepi család és idősek is csatlakoztak, aztán az egész Forrás Keresztyén Gyülekezet is, amely bár református gyökerekkel rendelkezett, de korábban az egyháztól függetlenül létezett. Az elkötelezett új tagok lendületet hoztak a missziói munkába, nagyobb szabású programjaival ekkor nyílt meg igazán a gyülekezet lakókörnyezete felé, és ekkortól vált a dicsőítés is központi jelentőségűvé a közösség lelkiéletében. Az sem mellékes, hogy a ma már az újpalotai egyházközséghez tartozó hívek olyan lelki vezetőket tudhattak magukénak az elmúlt évtizedekben, mint Szabó Imre és Szabó Éva lelkipásztorok, Pánczél Tivadar és felesége vagy Pásztor János és neje.

A családias közösséget újpalotaiak, a fővárosba áttelepült erdélyi magyarok és a Forrás gyülekezet egyéb kerületekből ingázó lakosai alkotják ma is. Utóbbiak sem sietnek haza a gyülekezeti összejövetelek után, és hétköznap is részt vesznek a lakótelep felé végzett szolgálatban. A harminc ezres lakótelepből újpalota szíve tartozik a református missziói egyházközséghez. Fogarasi Gábor azt mondja, megnehezíti a kapcsolatfelvételt, hogy nincsenek kertek, udvarok, ahol a környékbeliek könnyebben szóba elegyedhetnének, az emberek zárt ajtók és lépcsőházak mögött élnek, de legalább sokan egy helyen.

Még jó, hogy nemcsak a gyülekezet keresi a kapcsolatot a kerület lakosságával, hanem fordítva is. Az újpalotai református Missziói Központban sok rászoruló jelentkezik segítségért. A gyülekezet rendszeresen gyűjt tartós élelmiszereket, ruhákat. A lelkész elárulja: fel kellett nőniük a kihívásokhoz, hiszen abból van elég. Sok a szegény, a munkanélküli, a hajléktalan, és bár a gyülekezetnek nem elsődleges feladata róluk gondoskodni, mégis elengedhetetlenül része a közösség szolgálatainak a szeretetszolgálat, vagyis a diakónia. Erre nevelik fiataljaikat is.

„Örülünk annak, hogy az ifiseink jól érzik magukat a közösségben és komolyan veszik az evangéliumot, de szerettük volna, ha első pillanattól kezdve szolgálnak. A református gyülekezetekbe általában középosztálybeliek, esetleg alsó-középosztálybeliek járnak. Úgy gondoltuk, ezeknek a fiataloknak látniuk kell, hogy a megszokott közegükön kívül is élnek emberek, sőt, betegségük vagy a szegénység miatt komoly terheket hordoznak. Fontosnak tartottuk, hogy az ifisek már a konfirmáció után szolgáljanak az elesettek felé, ezért visszük el őket rendszeresen például az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthonba. Elindítottunk egy mentori programot is a kerületben, hiszen ahogy elindult a hittanoktatás, azzal szembesültünk, hogy sok jó képességű gyerek bukdácsol az iskolákban. Több, a gyülekezetünkhöz tartozó pedagógus és mások összefogásával nyitottunk egy tanulószobát, ahol próbálunk gyerekeket felzárkóztatni. Örömünkre például az a fiú, aki tavaly még hat tárgyból állt bukásra, idén sikeresen zárta a tanévet, semmiből sem kell pótvizsgáznia.”

„Sokszor nem az a lényeges, mit adtunk, hanem a pozitív hozzáállás” – ezt már Sápi Zoltán gondnok mondja. „Ha valaki kér, nem utasítjuk vissza, hogy majd csak akkor foglalkozzunk vele, ha érdeklődik a hit dolgai iránt is. Ha viszont segítőkészen állunk a szükségben lévőkhöz, sokkal könnyebb és eredményesebb beszélni a lelki dolgokról is, mert ez bizonyos szinten hitelt ad a szavainknak. Érdekes módon néhányan az istentiszteleteinkre is elkezdtek járni idővel.”

Bár a gyülekezet gyarapszik a megtérőkkel, a közösségnek sosem volt kimondottan célja a növekedés. Az viszont óhatatlanul együtt jár a misszióval – véli a gondnok. A lelkész szerint köze lehet ehhez annak is, hogy rendkívül sokszínű a gyülekezet, sokféle háttérből érkeznek az emberek. Nyitott, elfogadó közösségként ismerik a környéken az újpalotai református gyülekezetet, ami azért is előny, mert a lakótelepre is többféle háttérből érkeznek letelepedők. Jellemző a gyülekezetre a felekezetközi szemlélet is, ami Fogarasi Gábor szerint nem elmosása a református identitásnak, hanem azzal egyidejűleg létezhet.

„Ott ért össze a gyülekezet szemlélete a sajátommal, hogy én is mindig a kétezer év keresztyén hagyományának a teljében gondolkodtam, szeretek református lenni, büszke vagyok a felekezetemre. Isten ugyanakkor megajándékozott azzal, hogy beleláthattam más egyházak életébe is, jártam kopt és örmény keresztyén közösségekben is. Fontos meglátni, mi minden közös bennünk, nem szégyen tanulni az evangélikusoktól, a katolikusoktól vagy a szabad keresztyénektől sem, főleg, mivel egyikünk sem az igazság birtokosa. A reformátusságunk egyszerre foglalja magába a nyitottságot és a hagyományt. Evangéliumi alapokon áll, és nyit a világ felé. Nagyon lényeges, hogy nem vonulunk ki a világból, mégis teljes mértékben megállunk a kijelentés talaján, ahol nyitottan, figyelmesen tanulhatunk.”

Bármi, amit az újpalotai gyülekezet ad környezetének, azzal Krisztusra kíván mutatni – tette hozzá a lelkész. „Nem önmagunkhoz vagy az egyházhoz hívjuk az embereket, hanem Jézus Krisztushoz. Bár szívünket-lelkünket beletesszük a programjainkba, azok csupán eszközök ahhoz, hogy szeretettel fogadjuk az embereket és Istenhez vezessük őket. A templomépítésnek is csak akkor van értelme, ha az Őt dicsőíti meg. Minden lelkialkalom jel, hogy nekünk, akik részt veszünk azokon, Krisztus a megváltónk, a gyógyítónk, a szabadítónk.”

Ezért áldozatot is kész hozni a közösség, amely a szokásostól eltérően nem az istentisztelet végén, hanem aközben adakozik. Az úrasztalára kihelyezett persely azt fejezi ki, hogy a legszebbet, a legtöbbet adják Istennek abból, amit tőle kaptak. Talán ezért vált lehetségessé, hogy a mindössze 250 tagot számláló közössé hónapok alatt gyűjtötte össze azt a tizenkétmillió forintot, amellyel megkezdhették a templomépítést.
A kétszázmilliós beruházáshoz szükséges összegből eddig hatvanmillió forint biztosított, a gyülekezet pedig készül eladni a tulajdonában lévő szolgálati lakást is, amelyből újabb tízmillió forintot folyhat be. Az alapozás már megkezdődött, a gondnok azt mondja, jövőre talán átadhatják a kész épületegyüttest. A templommal együtt parókia, kiszolgáló helyiségek és gyülekezeti terem is épülnek. Korszerű, minden korosztály igényeinek megfelelő, a környezetével harmonizáló szakrális teret szeretnének az újpalotai reformátusok. „Ha mi elkülönítettek vagyunk Isten számára, ugyanígy kell, hogy legyen egy elkülönített hely, ahol ezt a legméltóbban ki lehet fejezni” – ad indoklást Sápi Zoltán. Majd az egész közösség vágyát kifejezve hozzáteszi: „Örülnénk, ha nyitott templom lenne a miénk, ahol az újpalotaiak megéreznék, Isten mennyire szereti őket; és ha nincsenek is komoly istenkeresési szándékaik, akkor is szívesen betérnének hozzánk, köztünk lennének, hogy ők is épülhessenek.”

Forrás: http://www.parokia.hu/v/epulni-es-epiteni/