Tájékoztatás a koronavírussal kapcsolatban – 2020. március 21.

0
559
views

Kedves Gyülekezeti tagok!


Ma délelőtt a presbitérium virtuális gyűlést tartott, ahol megbeszéltük az elkövetkező időszak gyülekezeti alkalmainak rendjét.


Tudomásul vettük és elfogadtuk Egyházunk állásfoglalását, miszerint „a koronavírus gyors terjedése miatt hozott kormányzati intézkedésekkel összhangban a Magyarországi Református Egyház elnöksége a következő kéréssel fordul a gyülekezetek, lelkipásztorok és egyháztagok felé: kérjük, hogy további intézkedésig szüneteltessenek minden egyházi alkalmat”. Ezek fényében semmilyen alkalmat nem tartunk meg a templomban.

Azonban egyetértettünk abban, hogy nem szeretnénk, ha a gyülekezeti alkalmak teljes mértékben elmaradnának, ezért 

  • a hétközbeni alkalmak a Zoom rendszer segítségével lesznek megtartva (használati segédlet a korábbi levelemben található)
  • a vasárnapi Istentisztelet a YouTube-on lesz elérhető

A vasárnapi Istentisztelet élő közvetítését tervezzük, ehhez már meg is rendeltük a szükséges technikát, ám mivel Amerikából érkezik, ezért most vasárnap (holnap) még biztos nem tudjuk használni. Amennyiben viszont rendelkezésünkre áll majd az eszköz, akkor a szokásos időpontban, vasárnap 10 órától szeretnénk élő közvetítést adni az Istentiszteletről, amely a gyülekezet YouTube oldalán lesz elérhető.


A mostani vasárnapon (a múlt hetihez hasonlóan) egy olyan videót teszünk közzé, melyen az egész Istentisztelet követhető oly módon, hogy a hangfelvétel hallgatása közben a Istentiszteleten kivetített liturgia látszik a videón (változás a múlt hetihez képest, hogy maga az igehirdetés hanggal és képpel egyszerre fog megjelenni). Igét ezen a héten Kozma Ferenc lelkész hirdet, az Istentisztelet reggel 9 óra körül lesz elérhető, a pontos elérési címet holnap reggel küldöm. Bár a YouTube-ról ez a videó bármikor megnézhető, mégis arra hívjuk a gyülekezet tagjait, hogy legyünk virtuális testvéri közösségben és a szép rendünket megtartva 10 órától kövessük az Istentiszteletet.


Áldás, békesség!

Budapest, 2020. március 21.