Házasság hete zárás

0
418
views

Gondolatébresztő
Inhoff Mona Aicha írása


Ezerszer is igent mondanék, ez az idei mottója a házasság hetének. Ez a gondolat az emberi természettől távol áll. Látjuk, hogy rengetegen mondanak nemet. Talán jobban odafigyeltünk a társunkra az elmúlt héten, beszélgettünk a Gabi által készített kártyák felett. Rácsodálkoztunk újra a másikra és Istenre, az ő szándékára. Hiszen a Szentírás tanítása szerint a házasság Isten rendjéhez tartozik. Mit jelent az, hogy a rendjéhez tartozik? Hogyan értelmezted ezt eddig?

Isten nem pusztán igent mondott, hogy jó, ha szeretnétek, akkor legyen. Mint amikor az Ószövetség népe királyt kért. A házasságot Isten maga rendelte el, ő találta ki és ugyan vannak praktikus okai, ilyen, hogy társa legyen az embernek, vagy gyermeket nemzzen, mégis a Szentírás azt mondja, „nagy titok ez”. Tehát több a megélt örömöknél és megpróbáltatásoknál. Túlmutat a mindennapokon. A Bibliát olvasva látjuk, hogy a házasságban kibontakozik az üdvtörténet. Hogy elhívja az Úr Ábrahámot, és családját, majd ezek után mindig (ha nehezen is) megszületik a következő gyermek, amíg eljutunk Betlehemig, Jézus születéséig. Tehát a házasságnak üdvtörténeti szerepe is van. Nem csak társadalmi berendezkedés, amolyan földi ügy, hanem szerepe van a nagy egészben. Hogy látod, mi a házasságotok szerepe Isten országában? Hogy bontakozik ki általatok Krisztus?

Ugyanakkor a Bibliát olvasva a házasság annyira egyszerű dolognak tűnik. Ádámnak lett Éva, egyértelmű a helyzet, nincs más. Amikor Ábrahámot elhívja Isten, természetes, hogy megy vele Sára. Nem olvasunk konfliktusról, nagy vitákról. Talán túl simák is ezek a történetek. A Szentíró gyakran kihagyja, nem ez a szempontja. De beszél arról, hogy Jákób mennyit szolgált a szerelméért, olvashatjuk, amikor Jób felesége Jób szenvedésére ennyit mond: Átkozd meg az Istent és halj meg, beszél arról, hogy Hóseás hogyan küzd prostituált feleségével. Tud az örömökről, a belső konfliktusokról, a legnehezebb pillanatokról. És mégis a házasságot az egyház és Krisztus kapcsolatának analógiájának mondja. Nem csak az éppen jól működő házasságot, nem csak azt, amikor egy húron pendülnek a felek, nem csak az örömöket, az áldott pillanatokat, hanem magát a házasságot. A házasság minden periódusa, a két ember közti szövetség összetettsége, szövevényessége rámutat Krisztus és az egyház kapcsolatára. Mit tanít nektek a házasságotok a krisztusi valóságról?