Tanúim lesztek csoport

„Tanúim lesztek” missziói tanítványképző kurzus az Újpalotai Református Gyülekezetben

Csoport leírása: Jézus utolsó, tanítványaihoz intézett szavai így hangzottak: „tanúim lesztek”.

Ez a címe annak a missziói tanítványképző kurzusnak is, amelyet 2018-ban indított el három református lelkész, Dani Eszter, dr. Harmathy András és dr. Lovas András. Ez a képzés elsősorban gyülekezeti tagok megújulását és felkészítését szolgálja.

Ebben a képzésben azért tanulmányozzuk az evangéliumot, azaz a Jézusról szóló jó hírt, hogy azt a saját életünkre alkalmazva, mély meggyőződésünkké váljon az evangélium üzenetének igazsága és életünket formáló hatalma.

„A gyülekezeti életünk fókusza legtöbbször magára a gyülekezetre irányul. Kevéssé figyelünk arra, hogy Isten azért hozta létre az egyházát, hogy az Ő missziójában vegyen részt. A képzés szemléletformáló erejű és nagyon gyakorlati is: a célja, hogy tudatosan legyünk jelen a világban az evangéliummal.” (Parókia portál, 2019. január, Lovas András ref. lelkész)

Alkalmak ideje, helyszíne:  A képzés 2019. szeptember elején indult és minden héten szerdán este 19-21 óra közötti időben találkozik a csoport a templom Pánczél Tivadar ifjúsági termében.

Az tanév során a képzés kezdetén, valamint a negyedek közötti átmenet idején egy-egy közös vasárnap estét töltünk együtt a programban résztvevő református gyülekezetek összes résztvevőjével. Ezen túl a második negyed egy közös hosszú hétvégét is magába foglal a Balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferencia-központban, amely lehetőséget ad az Istennel és egymással való közösségben elmélyülni.

Alkalmakat vezeti: Géczy Lajos presbiter, Géczy Katalin, Sápiné Fülöp Éva

Alkalmak menete, témája: A “Tanúim lesztek” képzés célja, hogy olyan bibliai látásmódot adjon, amelynek fényében képesek leszünk életünket Isten teremtő munkájával összefüggésben látni, és felfedezni, hogy Ő hogyan tesz áldássá minket környezetünk számára, hogy hogyan akarja általunk megmutatni szeretetét a körülöttünk élőknek.

A képzés tematikája az evangélium megértésének és alkalmazásának négy fő szakaszán vezeti végig a csoportot, ennek megfelelően a tananyaga négy részből áll, melyek mindegyike szervesen az előző részre épül, amelyekben egyaránt fontos az egyetemes és a személyes irányultság. A képzés anyagát képezik a Biblián felül olvasásra ajánlott könyvek, cikkek, valamint a csoport tagjai számára elérhető 30 perces videó előadások.

A tananyag első szakasza a bibliai narratívára (értelmezésre) összpontosít és időben strukturált, ok-okozati kapcsolatokat teremtő események sorozataként beszéli el az emberiség tapasztalatait azért, hogy megismerve Isten nagy történetét a teremtett világgal, el tudjuk abban magunkat helyezni, megértve – mint egy drámában – a saját szerepünket.

A második szakasz célja az, hogy mindaz, amit megértettünk az evangéliumról, életet, szívet formáló erővé váljon bennünk. Az evangéliumnak ez a személyes alkalmazása arra épül, hogy hisszük, hogy a Szentlélek az Isten Igéje által folyamatosan alakítja gondolkodásunkat, jellemünket és cselekedeteinket.

A harmadik szakasz abban jelent segítséget, hogy elsajátítsuk azt a látásmódot, amely képes az egyházat tágabb, vagyis Isten missziójának összefüggésében látni. Ez azért fontos, mert Isten országának a perspektívája az, ami kellő távlatot és motivációt ad arra, hogy a misszió élethivatásunk legyen és maradjon.

Végül a negyedik szakasszal a képzés ahhoz segít hozzá, hogy Isten népének nagy küldetését alkalmazni tudjuk saját munkánkra, hivatásunkra nézve, azt munkálva a szívekben, hogy úgy tudjunk munkánkra és munkahelyünkre tekinteni, mint ahol Krisztust szolgáljuk, ahová Ő vele és az Ő küldetésével megyünk.

„A legfontosabb cél, hogy a kapcsolatok mélyülésén keresztül mozgalomként terjedjen a missziós szemlélet az egyházon belül. Nagy gazdagság van abban, hogy gyülekezetek összefognak, hatással vannak egymásra.” (Parókia portál, 2019. január, Lovas András ref. lelkész)

Kapcsolatfelvétel:

Géczy Lajos presbiter
e-mail: puritan94@gmail.com

Géczy Katalin
e-mail: kati@parokia.hu

Sápiné Fülöp Éva
e-mail: sapinefulopeva@gmail.com