Húsvéti koncert (2014)

A 2014-es húsvéti koncert dalai érhetők el itt, a dalok szövegével együtt. Az MP3 felirat mellett a dal címére kattintva letölthetőek az énekek. Az oldal alján a koncerten és a szeretetvendégségen készült képek is megtekinthetők.

Csak Benned

Csak Benned, csak Benned nyugszik meg szívem.
Csak Benned, csak Benned nem félek már.
Csak Benned, csak Benned rejtőzöm szüntelen,
Mert Jézus, Te vagy kősziklám.

Csak Tőled, csak Tőled kaphatok gyógyulást,
Csak Tőled, csak Tőled remélek jót,
Csak Tőled, csak Tőled nyerek feloldozást,
Mert Jézus, Te vagy Megváltóm.

Csak Érted, csak Érted keresztem felveszem,
Csak Érted, csak Érted mozdul szívem.
Csak Érted, csak Érted terheim vállalom,
Mert Nálad van mind, Jézusom.

Jézus járt a tengerparton

Jézus járt a tengerparton és látott két testvért:
Simont, Andrást, kik hálójuk a tengerbe vetették.
Jézus mondta: kövessetek engem, halászok,
S azt mívelem mától, hogy embereket halásztok.

Jött Jézushoz egy gazdag ifjú és azt kérdezte:
Mit cselekedjem, hogy örök életem legyen?
Jézus mondta: vagyonodat add a szegénynek,
Kövess engem és mától kincsed lesz a mennyben.

Mert mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri,
Mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri.
Ha a lelkében kárt vall,
Ha a lelkében kárt vall,
Akkor mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri.

Jerikóban élt Zákeus, a gazdag vámszedő,
Jézust látni egy fügefára fel is mászott ő.
Látta Jézus, és azt mondta: hamar szállj alá,
Mert itt kell maradnom, a te házadnál.

Mert mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri,
Mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri.
Ha a lelkében kárt vall,
Ha a lelkében kárt vall,
Akkor mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri.

Jézus mondja: ha valaki utánam jönne,
Tagadja meg magát, és úgy kövessen engem.
Ki meg akarja tartani éltét, az elveszti,
Aki értem veszti, örökre megnyeri.

Mert mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri,
Mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri.
Ha a lelkében kárt vall,
Ha a lelkében kárt vall,
Akkor mit használ az embernek,
Ha az egész világot megnyeri.

Hozzád száll az énekem

Hozzád száll az énekem,
olyan jó Téged dicsérni.
Bűnös volt az életem,
Te eljöttél, hogy megments engem.

A mennyből jöttél közénk, hogy út legyél,
feláldoztad magad a bűnömért!
A Golgotán meghaltál, harmadnap feltámadtál,
uralkodsz mindörökké.

Te vagy az, akiből élet árad

Te vagy az, akiből élet árad,
Te vagy csak igaz szó a számban,
Szívem kincse, lélegzetem, mindenem.
Te vagy az, akire mindig vártam,
Hajnalcsillag vagy az éjszakában,
Olyan egyedül érzem magam Nélküled.

De Te velem vagy, Jézus, minden nap.
Te vagy a fény, ha éjjel van.
Te vagy a tűz a szívemben, ami ég.
Jézus, Te vagy az életemben csak
Igaz barát, ki el nem hagy,
Minden óra, minden nap a Tiéd.

Erős szikla vagy Te, amire állok,
Te vagy az, aki a boldogságot
Elhoztad az égből az én szívembe.
Én nem ismertelek, de Te ismertél,
Életedet adtad, úgy szerettél,
Hogyan köszönjem meg Néked az egész életem.

De Te velem vagy, Jézus, minden nap.
Te vagy a fény, ha éjjel van.
Te vagy a tűz a szívemben, ami ég.
Jézus, Te vagy az életemben csak
Igaz barát, ki el nem hagy,
Minden óra, minden nap a Tiéd.

Te vagy az, akiből élet árad,
Te vagy csak igaz szó a számban,
Szívem kincse, lélegzetem, mindenem.

Uram, gondolj rám

Uram, gondolj rám, kegyelemmel várj,
Csendben lépj hozzám, könyörülj rajtam!
Mikor gondolsz rám, szelíden szólj hozzám,
Uram, úgy nézz rám, hogy könyörülj rajtam!

Ami fáj, ami kín csak bennem ég,
Egyedül Te tudod, hogy terhel még.
Moss meg életem szennyétől,
Adj rám új ruhát a Lélektől!

Uram, gondolj rám, kegyelemmel várj,
Csendben lépj hozzám, könyörülj rajtam!
Mikor gondolsz rám, szelíden szólj hozzám,
Uram, úgy nézz rám, hogy könyörülj rajtam!

Ami, várt, ami volt, mind porba hullt,
Lábadhoz borulok, mint egy holt.
Kereszt kínjait hordoztad,
Hogy kiáraszd rám az irgalmat.

Uram, gondolj rám, kegyelemmel várj,
Csendben lépj hozzám, könyörülj rajtam!
Mikor gondolsz rám, szelíden szólj hozzám,
Uram, úgy nézz rám, hogy könyörülj rajtam!

Mindnyájan vétkeztek

Mindnyájan vétkeztek, mindnyájan elestek,
és egy ember sem akadt, aki hűséges maradt.
Erőszak, gyilkosság, minden utad hazugság,
eljön az ítélet, mert nem kellett az élet.

Térjetek hozzám, hogy megtartassatok,
egész világ határai!
Mert én vagyok, én vagyok az Isten,
és nincsen más, aki meg tudna szabadítani.

Elhagytál, megcsaltál, a hűségben megfáradtál,
istened a világ lett, elfoglalta szívedet.
Mégis az enyém vagy, szívemen hordozlak,
soha el nem felejtlek, újra összegyűjtelek.

Önmagamért, csak magamért teszem,
mert szeretlek, mert szeretlek!
Meggyógyítom az álnok szíveket,
hozzám hűséges népet teremtek.

Légy bátor, készen állj! Légy erős, légy szilárd!
Ne félj, érted harcolok, és majd győzelmet adok.
Indulj hát, és ne várj! Az úton vigyázz, meg ne állj!
Vigasztaljad népemet, fordítsd hozzám szívüket!

//: Mert vizet öntök a szomjúhozóra,
folyóvizet a szárazra.
Kiöntöm lelkemet a te magodra,
áldást árasztok utódaidra. ://

Jézus, Jézus, Nála béke vár

Jézus, Jézus, Nála béke vár,
Béke, béke, ha elfogadod szavát.

Ő az, ki szegényen, jászolban jött a világra,
Ő az, ki emberként Földünknek utjait járta.
Ő az, ki elhívta Pétert, Ő az, ki elhívta Jánost,
Ő az, ki téged is mindennap szólít magához.

Jézus, Jézus, Nála béke vár,
Béke, béke, ha elfogadod szavát.

Ő az, ki mutatta, s tanítja, hogyan kell élni,
Ő az, ki mindenkit segít a nyomába lépni.
Ő az Út, Igazság, Élet, a Szeretet belőle éled,
Ő az, ki hozzád és hozzám is mindig beléphet.

Jézus, Jézus, Nála béke vár,
Béke, béke, ha elfogadod szavát.

Ő az, ki testével s vérével terített asztalt,
Ő az, ki keresztfán szenvedett, s bűnünkért meghalt.
Ő az, ki elküldte Lelkét, Ő az, ki reménnyel táplált,
Ő az, ki téged is mindennap szólít és vár rád.

Jézus, Jézus, Nála béke vár,
Béke, béke, ha elfogadod szavát.

Hogy mondjam el

Hogy mondjam el azt, ami elmondhatatlan,
Hogy szeretlek, Uram,
Hogy Hozzád tartozom.
Hogy mondjam el azt, ami felfoghatatlan,
Hogy értem állt a keresztfád.

Hogy értem álltál némán a vádlóid előtt,
Hogy értem hagytad, hogy gyalázzanak,
Hogy értem vitted roskadozva a szégyen keresztjét,
S mert szerettél: odaadtad önmagad.

Hogy mondjam el azt, ami elmondhatatlan,
Hogy szeretlek, Uram,
Hogy Hozzád tartozom.
Hogy mondjam el azt, ami felfoghatatlan,
Hogy értem állt a keresztfád.

Hogy értem volt a kétely, s a szörnyű szenvedés,
Csak ennyit mondtál: Elvégeztetett!
S hogy értem volt a győzelem a sír, a halál felett,
S mert szerettél: elhoztad az életet.

Hogy mondjam el azt, ami elmondhatatlan,
Hogy szeretlek, Uram,
Hogy Hozzád tartozom.
Hogy mondjam el azt, ami felfoghatatlan,
Hogy értem állt a keresztfád.

Lenn a Via Dolorosán

//: Lenn a Via Dolorosán, Jeruzsálemben történt,
Egy férfi vitte súlyos keresztjét,
Körülállta őt a nép, az embert, akit halálra ítélt.
Jézus testén vérző sebek, korbácsütés nyomai,
Koronája, vétkeink tövisei,
Minden lépést értünk tett,
így bűneinktől szabadított meg.

Lenn a Via Dolorosán minden fájdalom útján
Isten fia feláldozta önmagát,
Végtelen nagy szeretettel vállalta érted, értem,
Lenn a Via Dolorosán a halált, ó a halált. ://

Ő megtisztított, új lelket adott,
vére által egy új életre hívott!

Lenn a Via Dolorosán minden fájdalom útján
Isten fia feláldozta önmagát,
Végtelen nagy szeretettel vállalta érted, értem,
Lenn a Via Dolorosán a halált, ó a halált.

Krisztus feltámadott

Krisztus feltámadott, kit halál elragadott
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk!
Alleluja!

Ha Ő fel nem támad, nincs többé bűnbocsánat
De él, ezért szent nevét
Zengjük Ő dicséretét
Alleluja!

Alleluja, Alleluja, Alleluja!
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk!
Alleluja!

Felvirradt áldott, szép napunk

Felvirradt áldott, szép napunk,
Ma teljes szívvel vígadunk,
Ma győz a Krisztus, és ha int,
Rab lesz sok ellensége mind.
Halleluja!

Az ősi kígyót, bűnt, halált,
Kínt, poklot, szenvedés jaját
Legyőzte Jézus, Mesterünk,
Ki most feltámadott nekünk.
Halleluja!

Az élet győz, a mord halál
A prédát visszaadta már,
Nagy úrságának vége lett,
Krisztus hozott új életet.
Halleluja!

A nap s a föld s minden mi él,
Ma bút örömmel felcserél,
Mert a világnak zsarnoka
Nem kelhet többé fel soha.
Halleluja!

Mi is éljünk vigadva hát,
Daloljunk szép halleluját,
Hadd zengje Krisztust énekünk,
Ki sírból feltámadt nekünk!
Halleluja!

Csak állok szótlanul

Csak állok szótlanul, a dárda földre hull,
itt más erő az Úr, itt más erő az Úr!

Az éj az hosszú volt, de eltűnt már a hold,
a hajnal felsikolt, a hajnal felsikolt.

Föltámadt, halleluja! Föltámadt, halleluja!
Föltámadt, halleluja! Föltámadt, halleluja!

Elég volt már, elég! Fénnyel hinti az ég
az új nap reggelét, az új nap reggelét.

Föltámadt, halleluja! Föltámadt, halleluja!
Föltámadt, halleluja! Föltámadt, halleluja!

Virágban áll a rét, virágos úton át
valaki jön feléd, valaki jön feléd.

Virágban áll a rét, virágos úton át
Jézus jön feléd, Jézus jön feléd!

//: Föltámadt, halleluja! Föltámadt, halleluja!
Föltámadt, halleluja! Föltámadt, halleluja!
://

Nincs vége

Nincs vége – ez a vacsora megszakadt,
De eljön Ő, mert látni akarja az arcodat,
S ha visszajön, siratja mind a Föld
A kereszten szenvedőt.

Keres még, kutatja várva várt
Felékesített menyasszonyát,
És ámul a Föld: meglelte kedvesét,
Az átszegzett vőlegényt.

Nincs vége: a kenyeret nyújtja,
Megtört testét, nyújtja a bort.
Vedd fel a kendőt, amit a sírban
Összehajtva otthagyott,
Mert eljön Ő.

Adj új erőt

//: Adj új erőt, adj új éneket,
Lelkedből fakadó, élő üzenetet!
Embereket hozzád vonzó, áldó szeretetet,
Add Lelkedet, Szentlelkedet! ://

Mutasd meg, Uram, hogy miért és mit teszek,
Hogy nap nap után mennyit ér,
Mire szórom a perceket.
Vizsgálj meg, Uram, hogy mire gondolok,
Hogy a szívem mélyén milyen bűnt,
Milyen titkokat hordozok!

Ki Istenének

Ki Istenének átad mindent,
Bizalmát csak belé veti.
Azt csudaképpen őrzi itt lent,
Ínség, baj közt is élteti.
Ki mindent szent kezébe tett,
Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak,
A sóhaj, sok jajszó mit ér,
Ha sebeink még jobban fájnak
S minden nap kínunk visszatér.
Így terhünk egyre súlyosabb,
Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben:
Magadban békességre lelsz.
Az Úr-rendelte kegyelemben
Örök, bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk,
Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak, s járd az utat,
Mit éppen néked Ő adott.
A mennyből gazdag áldást juttat,
S majd Jézus ád szép új napot.
Ki Benne bízik és remél,
Az mindörökké Véle él.

Mi Atyánk

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod,
Legyen meg akaratod.

A mi mindennapi kenyerünket
Add meg nékünk a Te Igédből,
Bocsásd meg a vétkeinket,
Miképpen mi is egymásnak.

És ne vígy minket a kísértésbe,
De szabadíts meg a gonosztól,
Mert Tiéd az ország, és a hatalom,
És a dicsőség, Ámen.

Halleluja, halleluja, halleluja, Ámen!
Halleluja, halleluja, halleluja, Ámen!

Húsvét hétfő délután az új Missziói Központban az Újpalotai Forrás Zenekar adott húsvéti koncertet.