2011. augusztus 1. (hétfő, negyedik nap)

Délelőtti áhítat – dicsőítés
Délelőtti áhítat – igehirdetés alatt
Igehirdetés
„Szobrocskáim, szobrocskáim”

 

Délelőtti áhítat: Zákeus helyreállítása (Lukács evangéliuma 19, 1-10.), Lelkigondozás megbocsátással

Benedek Aliz

Köszöntő zsoltár: 119. Zsoltár, 1-8.

Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek. Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt, nem követtek el álnokságot, hanem az ő útjain jártak. Te megparancsoltad, hogy utasításaidat pontosan megtartsák. Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartván rendelkezéseidet! Akkor nem vallanék szégyent, ha figyelnék minden parancsolatodra. Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet. Megtartom rendelkezéseidet, ne hagyj el engem soha!

Kötött imádság: Szent Ágoston

Uram, Istenem, én reményem, hallgass meg engem!
Ne engedd, hogy belefáradjak keresésedbe.
Adj erőt, hogy mindig és mindenütt Arcod látására törekedjem.
Önts belém reményt, hogy minden lépéssel közelebb kerüljek Hozzád.
Te ismered erőmet, és gyengeségeimet, őrizd az egyiket, és gyógyítsd a másikat!
Te juss eszembe mindenütt: szeretnélek megismerni és megszeretni!

Igeszakasz: Lukács evangéliuma 19, 1-10.

Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg.” Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.” Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

Van egy magyar mondásunk, ami így hangzik: „megbocsájtok, de nem felejtek”. Ez nagyon jól kifejezi, hogy ha látszólag már nem is neheztelünk a másikra, a szívünk mélyén még őrizgetjük annak a jogát, hogy emlékezzünk rá, mennyire megbántottak. Jézus nem így bocsájt meg, ő igazán tiszta lappal indít. Ezért nekünk is kötelességünk a jézusi megbocsájtást gyakorolnunk, már csak azért is, mert ha nem hisszük el, hogy a másik meg tud változni, azzal az isteni kegyelem munkáját vonjuk kétségbe.

Érdekes végiggondolni, hogyan láthatták Zákeust a körülötte élő emberek. Tudjuk, hogy kis termetű volt, talán valami testi fogyatékossága is lehetett, ami azért fontos, mert akkortájt azt gondolták, hogy ha valakinek valamilyen baja van, akkor vagy ő vagy a szülei vétkeztek. Ezzel tehát már előre megpecsételt személlyé vált az ember. Emellett Zákeus a saját cselekedeteivel is bőven adott okot a megvetésre: fővámszedő volt. Mivel a zsidó nép a Római Birodalom uralma alatt élt, az az ember, aki a rómaiak adóját behajtotta, árulónak számított. A vámszedők nem csak Rómának szedtek be pénzt, hanem maguknak is tettek félre. Zákeus ráadásul fővámszedő volt, tehát ő még a vámszedőkből is zsarolhatott ki további pénzeket. Így nem nehéz elképzelni, hogy amikor végigment a városon, csak ellenséges pillantások fogadhatták. Nagyon gazdag ember volt, de az élete üres és szeretet nélküli volt.

Első üzenete a történetnek, hogy hajlamosak vagyunk csak a bűnös embert látni a másikban, a lehetőséget nem vesszük észre benne, hogy Istennek lehet üdvözítő terve számára is. Gyakran úgy gondolunk az ilyen emberekre, hogy igen, ők gazdagok, de nagyon bűnösök. Én nem vagyok gazdag, de jó ember vagyok, megyek Jézus, ő meg csak maradjon meg a bűneiben.

Milyen furcsa kép lehetett, ahogy a nagy hatalmú és vagyonú ember futni kezd, majd egy fára is felmászik! Zákeus azonban nem törődött azzal, hogy a többiek esetleg kinevethetik, neki már mindegy volt, hogy mit gondolnak róla. Jézus megáll a fa alatt. Tekintete Zákeus szívéig hatol. Valami ilyesmi játszódhatott le Zákeusban:
– Ő másként néz rám, mint a többi ember. Nincsen vád a szemében. Úgy néz, mintha nem lennék bűnös, mintha drága lennék.
– Biztos nem ismer, azért néz így.
Jézus nevén szólítja Zákeust – Akkor mégis ismer. Hát akkor miért nézett így, ha ismer és tudja, hogy bűnös vagyok. És ráadásul az én házamban akar enni, pedig utána megtisztulási ceremónián kell átesnie.

Aliz elmesélte, amikor skizofrén emberekkel ment be a városba a gyülekezetből pár emberrel. Minden boltban bizalmatlanul néztek rájuk, nehéz volt felvállalni ezt a helyzetet. A gyülekezet melegéből, a 99 bárány közül nem kényelmes dolog kimenni – de Jézus azt mondja, hogy a jó pásztor azért az egyért is elmegy, hogy megkeresse.

Zákeus a vacsorához készülődve nagy örömmel hívogatja a barátait a Mester látogatására. Zákeus életébe Jézus tökéletes elfogadása megújulást hozott, az, hogy nem elszámoltatni akarta, hanem azt éreztetni, hogy még az ő élete is fontos. A lelkigondozásban nekünk csak el kell indulni, szeretettel fordulni a bűnös felé; a kegyelmet Jézus adja.

Zákeus megtérését jól mutatja a bűnbánat: négyszeresét adja vissza, mint amit ellopott. Nagyon fontos ez számunkra is: a megtérés által Istennel „rendeződnek az ügyeink”, ám ez nem azt jelenti, hogy az eddigi életünkben mások ellen elkövetett bűnök ne várnának emberi síkon történő helyreállításra! Az emberekkel is rendeznünk kell a kapcsolatainkat; hamis az a nézet, hogy majd Istennel jóban leszünk, az emberekkel pedig már nem is kell törődnünk. Zákeus azáltal, hogy visszaadta a kizsarolt pénzeket, hitelessé vált a nép előtt, mindenki számára nyilvánvalóvá vált az „új ember”.

Végezetül pedig arról is beszélnünk kell, hogy mi történik a lelkigondozás végén, ha a másik élete Isten kegyelméből helyreáll. Ekkor meg kell történnie egy viszonyváltásnak. Eddig alá-fölérendelt viszony volt, vezettünk valakit Jézus felé, elől mentünk, mutattuk a másiknak az utat. Most viszont tudnunk kell azt mondani, hogy a másik egyenlő velünk, mellettünk megy, nem éreztethetjük azt vele, hogy „gyere csak mögöttem – tudod, Te nem rég még bűnös voltál”.

 

A délutáni szabadprogram az íjászat volt

Nagy Laci vezetésével mindenki kipróbálhatta az íjászatot, majd egy kis versenyt is tartottunk. Gyermek kategóriában Körmendy Lili, női kategóriában Magassy Andrien, férfiben pedig dr. Kiss Márton nyert. Gratulálunk nekik! És nagyon köszönjük Lacinak, hogy elhozta közénk a hagyományőrzés egy ilyen élvezetes módját!

Esti áhítat: Múltból a jövő felé, A legfontosabb cél

Fogarasi Gábor

Köszöntő zsoltár: 119. Zsoltár, 169-176.
Uram, hadd szálljon hozzád esedezésem, tégy értelmessé igéddel! Jusson színed elé könyörgésem, ígéreted szerint ments meg engem! Áradjon ajkamról a dicséret, mert megtanítasz rendelkezéseidre. Válaszoljon beszédedre nyelvem, mert minden parancsolatod igaz. Kezed legyen segítségemre, mert utasításaidat választottam. Szabadításodra vágyom, Uram, törvényedben gyönyörködöm. Tartsd meg életemet, hogy dicsérhesselek, és döntéseiddel segíts engem! Bolyongok, mint az eltévedt juh. Keresd meg szolgádat, hiszen nem feledkeztem meg parancsolataidról.

Kötött imádság: Szent Ágoston imája
Uram, Jézusom!
Ismerjem meg magamat, ismerjelek meg Téged.
Ne kívánjak mást, csak Téged.
Gyűlöljem magamat és szeresselek Téged.
Mindent Érted tegyek.
Alázzam meg magamat, magasztaljalak fel Téged.
Másra ne gondoljak, csak Rád.
Tagadjam meg magamat és Benned éljek.
Bármi ér, fogadjam el Tőled.
Magamat megvessem, példádat kövessem.
Fussak magamtól, fussak Hozzád, hogy Te védj meg engem.
Féljek magamtól, féljelek Téged,
hogy választottaid közt legyek.
Benned bízzak, ne magamban.
Érted engedelmes legyek.
Semmi se vonzzon, csak Te és Érted szegény legyek.
Tekints reám, hogy szeresselek.
Hívj, hogy lássalak és örökké Téged áldjalak.

Múltból a jövő felé, A legfontosabb cél

Gábor először felolvasta a 73. Zsoltár 13-26. verseit. „De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. Végül elmentem Isten szent helyére, és megértettem, hogy milyen végük lesz. Bizony, sikamlós talajra állítottad, és pusztulásba döntöd őket! Hogy fognak elpusztulni egy pillanat alatt! Végük lesz, semmivé lesznek rémületükben. Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram! Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!”

Kétféle múlt van. Az egyik az időben régen megtörtént események halmaza, a másik pedig ezeknek a következményei, a múltbeli események eredményei.

Egészséges élethelyzetben a múlt erőforrás lehet. Először is megtanít az életet értékelni. Ha végignézünk azon, hogy mi mindent kaptunk, rájövünk, hogy milyen drága az életünk. A múlt tanácsoló, tanító is, hiszen a korábban átélt események konklúzióit a további döntéseinkhez felhasználjuk. A múlt lehet menedékház: nehéz életszakaszban jó visszatekinteni a boldogabb eseményekre és erőt meríthetünk belőle. Ez azonban csak rövid ideig történhet meg, mert ha ott ragadunk, akkor börtön lesz belőle. A múlt a jelenlegi kapcsolatainkat is megerősítheti, hiszen a közösen átélt emlékek, a közös múlt egy házasságban például erős összekötő kapocs. Végezetül a múlt egyrészről a hálaadás forrása, másrészről pedig identitást, gyökeret ad (nemzeti, felekezeti, családi és egyéni).

A múlt sok embernél azonban teherként jelenik meg, mely a jelent nyomorítja meg és nyomja el. Váratlan időpontokban különböző nyomasztó emlékek jöhetnek elő, mint valami sötét szobából. Éppen ezért a lelkigondozás során nem csupán a korábbi áhítaton említett rejtett személyiséggel találkozunk, hanem a másik múltjával is. Becsapóak azok a mondások, hogy „az idő majd mindent meggyógyít” és „lépj már túl rajta”. A múltat nagyon nehéz úgy feltárni, hogy ne okozzunk közben sebeket. Nem áskálódnunk kell a másik múltjában, hanem alapvetően kérdéseket kell feltennünk. Ilyen kérdések lehetnek a „miért?”, „mit gondolsz arról, ami történt?”, „milyen érzéseket keltett akkor benned ez az esemény?”.

Gyakran találkozunk azzal a paradoxonnal, hogy bár a múlt börtön volt, de a szabadulás után egy idővel az ember megint visszavágyik oda. Ilyen volt Izrael népe is az egyiptomi szabadulás után, amikor a pusztában bolyongtak. Ennek több oka is lehet. Egyik, hogy az ember zárt a lehetőségek előtt. Sokan önmagukhoz a legkegyetlenebbek, nem tudnak maguknak megbocsájtani: „nekem már nincs jövőm, én már mindent elrontottam”. Olyan is lehet, hogy az emberek idealizálják a múltat. Úgy gondolják, hogy ami már megtörtént, attól nem kell félni, de a jelen kiszámíthatatlan és ijesztő. Végül pedig ok lehet a felismerés hiánya: „engem akar még Isten formálni”.

A lelkigondozással tér nyílik, ahogy arról már volt szó. Ez a tér az első zsengéje annak, hogy lehet szebb a jövő. A Jelenések könyve azt írja, hogy Jézus az alfa és az omega, a kezdet és a vég. Azt is ígéretnek kapjuk, hogy „íme, én mindent újjá teszek”.

Tivadar bácsi mesélte sokszor azt a történetet, amikor virágvasárnap egy öngyilkosságra készülő asszony meghallotta a harangokat és úgy gondolta, hogy még utoljára bemegy a templomba. A közelben lévő templom a rákosszentmihályi volt, ahol az igehirdetésben épp azt a mondatot idézte a lelkipásztor Jézustól, hogy „az Úrnak van szüksége rá”. Az asszony úgy érzete, hogy ez neki, róla szól: „az Úrnak van szüksége rád” és elállt szándékától.

Esti szabadtéri éneklés