2011. július 30. (szombat, második nap)

Hangolás a délelőtti áhítatra

A vendégház előtt

Beszélgetések

Gyerekek

Csoportos beszélgetések

Foci

Délelőtti áhítat: Péter helyreállítása (János evangéliuma 21, 15-19.), Lelkigondozás szeretettel

Benedek Aliz

Köszöntő zsoltár: 103. Zsoltár, 1-5, 19-22.

Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé. Az Úr a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik. Áldjátok az Urat, angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek parancsát, és hallgattok parancs-szavára! Áldjátok az Urat, ti seregei, szolgái, akaratának végrehajtói! Áldjátok az Urat, ti teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik! Áldjad, lelkem, az Urat!

Kötött imádság: Teréz anya: Amikor a keresztre nézek

Jézus karjai kitárva,
hogy átöleljen engem,
feje lehajtva, hogy megcsókoljon,
lábai szorosan szögezve,
hogy szabaddá tegyen engem.
Vére kiöntve, hogy lelkemet mossa,
szíve szélesen kitárva,
hogy befogadjon engem.

Akkor tudom,
hogyan szeretett Jézus engem.

Igeszakasz: János evangéliuma 21, 15-19.

Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!” Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!” Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat! Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem!”

Mindenek előtt le kell szögezni, hogy nincs testvéri kapcsolat, ha nincs szeretet.

A gyülekezet Aliz ösztönzésére közösen összeszedte, hogy mit is tudunk Péterről. Tudjuk, hogy halász volt, ami egy eléggé megvetett foglalkozásnak számított akkoriban. Korábban Simon volt a neve, Jézus adja neki a Péter (kőszikla) nevet. Családja volt, és azt is tudjuk, hogy szerette anyósát. Péternek szenvedélyes érzelmei voltak, gyakran lelkesedett meg, aztán hátrált meg. Erre példa, amikor a vízen jár, de aztán elkezd süllyedni, vagy amikor a Gecsemáné kertben levágja a katona fülét. Leghíresebb története mégis az, amikor az utolsó vacsora fogadkozásai után még azon az éjjelen háromszor tagadja meg Jézust. Összegezve: Péter egy heves érzelmű, gyakran elbizonytalanodó, de szeretetre méltó személyiségként jelenik meg előttünk.

De mit is jelent a szeretet? Sajnos sokszor megtörténik velünk, hogy halljuk azt, hogy Jézus feláldozta magát értünk, de már nem dobban rá a szívünk, nem érezzük igazán át. Pedig nagyon fontos, hogy mielőtt elindulunk valaki felé szeretettel, magunknak is éreznünk kell, hogy Jézus által szeretett lények vagyunk. Így tudunk csak a másiknak is szeretetet átadni – a jézusi szeretetből.

Komoly kérdés az, hogy mi van akkor, ha olyat tettem, ami miatt úgy érzem, végleg ellöktem magamtól Jézust? Ilyen önvád van Péter szívében is. Mindemellett azonban mindennél jobban vágyik Jézus jelenlétére, így amikor meglátja, kiugrik a csónakból és a part felé úszik sietve. Beleugrik a vízbe, de fél, hogy Jézus elutasítva. Itt is a folytonos elbizonytalanodás jelenik meg Péter személyiségében. Jézus válasza azonban egyértelmű: nem küldi el. Mi, a mai gyülekezetek rengeteg embert elküldünk, mert „nem hiteles”, vagy mert „korábban nagyot hibázott”. Jézus cselekedete azonban példaként áll előttünk: ha az utunkba kerül egy Péter, merünk-e hozzá lehajolni? Külön fontos megemlíteni, hogy nem csak Jézus nem küldi el Pétert, hanem a tanítványok közössége is befogadja.

Amellett, hogy Jézus és a tanítványok is szeretettel fordulnak Péter felé, Jézus úgy is fordul hozzá, mint aki teljesen érti a helyzetét. Tudja, hogy mi történt Péterrel, és azt is tudja, hogy a megtagadás eseményét helyre kell állítani. Jézus szeretete stabil, nem változik, minden emberért meghalt a Golgotán – nem az a kérdés tehát, hogy Jézus szereti-e Péter, hanem, hogy Péter szereti-e Jézust. Mi gyakran bizonytalankodunk abban, hogy Jézus szeret-e minket – ilyenkor mindig emlékezzünk, hogy a kérdés fordított, saját magunknak kell megválaszolnunk, hogy szeretjük-e igazán Jézust.

Arra a kérdésre, hogy szeretjük-e Jézust, gyakran rávágjuk, hogy „hát persze, hogy szeretem”, de sokszor nem gondoljuk át, és ha az életünkön végignézünk, nincs igazán meg a szeretet. Nem tudunk mindig csak jót cselekedni, tökéletes keresztények lenni – ha azonban igazi, lángoló, őszinte szeretetettel szeretjük Jézust, akkor biztosan a legjobb úton járunk. A szeretetnek önmagunkat odaadónak kell lennie, nem csak néha fellángolónak.

Péter három megtagadására három jézusi kérdés válaszol. Péter elszomorodik, pedig nem Jézusnak van szüksége a három válaszra, hanem magának Péternek. A helyreállítás így teljes. Jézus végig Simonnak szólítja, csak a legvégén hívja ismét Péternek – amikor már megtörtént a helyreállítás, és Péter ismét elindulhat a szolgálat útján, hogy kőszikla legyen.

Volt egyszer egy fiatal lelkész, aki édesapja után átvette a gyülekezetet. A fiatal lelkész nagy lendülettel fogott bele a munkába: elhatározta, hogy körbejárja a gyülekezet minden tagját és mindenkit megtérít. Egy idős bácsihoz ér, és amikor elkezdi mondani, hogy miért jött, az öreg csak ennyit válaszol: apád soha nem háborgatott elméleti hitkérdésekkel, de mindig mellettem állt és segített, ha valami problémám volt. A hiteles lelkigondozás csak szeretettel történhet.

Beszélgetés, hozzászólások:
Sápi Zoltán: Arról mindig beszélünk, hogy a szeretet nem csupán egy kellemes érzés, de vajon miben tud realizálódni? Kérdés ez emberek felé, de leginkább Isten felé. Az életünkben ajándékul kapjuk az időt. Ha ebből szánunk értékes időt Istennek, akkor tudjuk igazán kimutatni – és vissza is kapni a szeretetet.

Benedek Aliz: A szeretet odaadás. Sokszor szokássá vállnak a szolgálataink, megnyugtatjuk magunkat, hogy mégis csak rendes emberek vagyunk. Isten ebből ki akar zökkenteni. Őt követni nem egy kényelmes út, sokszor félelmetes és ha nem bízunk benne eléggé, bizony süllyedni fogunk. A szeretet bizalom is.

Géczy Kati: Két éve egy keresztény táborban voltunk. A tábor szervezőinek nem titkolt célja volt nagyon különböző embereket meghívni és gyakran az ellentétes véleményeket ütköztetni. Egyik előadó kissé elragadtatta magát és voltak olyan politikai megnyilvánulásai, amik sokaknak nem tetszettek és nemtetszésüket is kifejezték. De hát nem ezt akartuk? Csak elvileg vagyunk nyitottak, „jöjjön ide bárki”, de próbáljon meg olyat mondani, ami nekünk nem tetszik.

Fogarasi Gábor: A háromszori kérdésnek nagy jelentősége van. Egyszerre van jelen a történetben Péter helyreállítása és mindazoké, akiket Péter majd elér. Nem tudunk úgy szeretni, ha előtte mindet Isten gyógyító szeretete nem állított helyre.

Délután egy kis imakör volt ebben a szép kápolnában

Csoportos beszélgetések

A nagy esemény

Az esti áhítaton

Zenészek

Az esti áhítat dicsőítő része közös volt a gyerekekkel

Esti áhítat: A lélek gondozó, Aki Isten szeretetével fordul a másik felé

Fogarasi Gábor

Köszöntő zsoltár: 105. Zsoltár, 1-8.

Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat! Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen! Emlékezzetek csodatetteire, amelyeket véghezvitt, csodáira és döntéseire, ti, Ábrahám utódai, kik szolgái vagytok, Jákóbnak fiai, kiket kiválasztott! Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései. Örökké emlékezik szövetségére, az ezer nemzedéknek parancsolt igére.

Kötött imádság: Ima beszélgetés közben

Igeszakasz: Ézsaiás 42, 1-9; 50, 4-10.

Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek. Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak: Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek.

Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az Úr, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. De az én Uram, az Úr, megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent. Közel van, aki igazságot ad nekem, ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! Íme, az én Uram, az Úr, megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani? Mindnyájan szétmállanak, mint a ruha, moly rágja meg őket. Aki köztetek féli az Urat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére!

Az igeszakaszból most kiváltképp az 50. fejezet 4. versét emeljük ki: „Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként.” Az áhítat fő témája az lesz, hogy mi az, amire figyelnünk kell lelkigondozóként.

Előtte azonban nézzük meg, hogy milyen két szélsőség kísért ma minket a világban. Egyiknek azt a tételmondatot adhatnánk, amit reklámokból mindenki jól ismer: „törődj magaddal!” . Az ember egy képzeletbeli piramis tetején ül, mindent és mindenkit alárendel annak, hogy ő minden területen kiteljesedhessen. A másik szemlélet a „spirituális guru”: látszólag törődik a másik emberrel, azonban nem úgy, hogy a másikat elkísérné az úton, hanem maga alá gyűjti az embereket és magához láncolja.

Ezekkel szemben az igaz lelkigondozóra két szép kép illik. A korábbi tanítás híd allegóriájához csatlakozva a lelkigondozó hídépítő. Egy folyón átmenő híd alappillérei láthatatlan módon alapozódnak meg. A víz alatt lévő alapok nem látszanak – ugyanígy a lelkigondozó is talán sokáig nem tapasztalja a beszélgetések eredményét. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a másikban ne formálódna semmi, csak türelemmel kell lenni. A biztos hídhoz jó alapok kellenek, türelmetlenségünk nem eredményezheti azt, hogy ezt a fontos folyamatot kihagyjuk. Erről még később szó lesz. A másik kép az ápoló képe. Jézus az orvos, mi az ápolók. Ahogy a sebészek is a műtét előtt, nekünk is lelkileg be kell mosakodnunk, mielőtt lelkigondozói szolgálattal közelítenénk a másikhoz.

Egy lelkigondozó számára azonban számos kísértés jelentkezhet. Egyik a hatalomvágy. Egy megrepedt élet mellett járva, azt segítve felmerül a kísértés, hogy a megerősödő embert magunkhoz kössük, így a már megszilárdult életbe is beleszólhatnánk. Vagy arra vágyunk, hogy a lelkigondozott örök hálával tartozzon nekünk, újra és újra megköszönve segítségünket. Jó példa erre Katherine Kulman története, akinek szolgálatát csodálatos gyógyulások követték, ebbe azonban annyira beleszédült, hogy kijelentette, neki már nem is kell imádkozni – hatalomvágyát tragikus esemény kísérte, egyik evangelizációján valaki meghalt. Katherine belátta, hogy a magának tulajdonított gyógyítás bűn volt és megtért belőle. Másik nagy kísértés: beavatkozás a másik életébe. Mint amikor vendégségbe megyünk, és vendéglátónk csak egy ajtót nyit, egyetlen szobába szeretne beengedni, de mi kíváncsian rohanunk körbe minden szobába. Ha arra kérnek, hogy egy szobába segítsünk összepakolni, ne keresgéljünk további titkok után más szobákban, mert lehet, hogy az egész ház bezáródik és nem csak számunkra, hanem mindenki felé – és így véglegesen elszigeteltté válhat egy élet a mi hibánkból. A jó példa előttünk áll Jézus személyében, ahogy az emmausi tanítványokhoz csatlakozik: Jézus melléjük szegődött az úton, az út végén pedig maguk hívták be vacsorázni. Az is megtörténhet, hogy odaszegődünk valaki mellé, segíteni szeretnénk, de ő nem akar behívni mindet vacsorázni a házába. Ilyenkor a megbántódás helyett fel kell ismernünk, ha az illető nem ránk bízatott. Jellemző kísértés a türelmetlenség, ahogy arról már volt is szó. Gábor elmesélte saját gyermekkori élményét, amikor magokat ültetett és türelmetlenül várta, hogy kikeljen belőle a növény. Mivel nagyon kíváncsi volt, hogy nő-e már, ezért állandóan kiásta, hogy megnézze. Természetesen a növény így soha nem tudott kifejlődni. Végül pedig nagy kísértés lehet az, ha hallgatás helyett „előre kész” válaszokat adunk a lelkigondozás során. Ilyen például a „Jézus szeret téged”, ami természetesen 100%-ig igaz, azonban ha csak megszokásból rávágjuk a másik minden problémájára, akkor az hiteltelenné teszi. Van, hogy olyan problémával találkozunk, amire nem tudunk rögtön választ vagy megoldást adni – ilyenkor ne féljünk hallgatni.

A következőkben végigveszünk pár kívánatos lelkigondozói tulajdonságot. A lelkigondozó stációjáró ember. A beteg életek mellett ugyanis nem csak egyenes utat járunk be, de jellemző stációkon is át kell haladni, ahogy azt Jób könyvében is látjuk. Így maga a lelkigondozó is utat jár be a saját életében, ő is változik a szolgálat által. Sokszor a lelkigondozásra szoruló viszont nem akar semmilyen utat bejárni, csupán azt várja el tőlünk, hogy mellé álljunk és visszaigazoljuk a történetét, ezt azonban nem szabad megtennünk. Figyelembe kell vennünk lelkigondozóként, hogy a másik az intim szférájába hívott be mindet, ott kér segítséget – ezért az „ő szabályait” is figyelembe kell vennünk, nem szabad ráerőltetnünk a saját szokásainkat. Alapvető fontosságú, hogy a lelkigondozói titkokat nem szabad kibeszélnünk, csak így válhatunk a bizalom emberévé a másik számára. Emellett pedig a „jel emberévé” is kell válnunk, ami azt jelenti, hogy bár teljes lényünkkel a másik mellett állunk, mégsem nekünk kell betölteni a szobát, hanem a gyógyítónak, Jézusnak.

A lelkigondozásról több képet is találunk a Bibliában: Pál azt mondja, hogy „fájdalommal szültelek benneteket”; a lelkigondozó „feloldozó”, „békesség követe”, „vigasztaló” és „pásztor”.