Házasság hete 2024 – Ilyen volt

0
47
views

2024. február 11-24 között került megrendezésre a Házasság hete programsorozat. Ebben az évben az „állandó megújulás” volt a téma.

Újpalotán, gyülekezetünkben megtekintettük Tapolyai Emőke online előadását, majd az előadás témájáról beszélgettünk kedden este: egynyári helyett évelő házasságot.
Gyülekezetünk tagjai minden napra játékos feladatokat kaptak e-mailen, hogy ezzel is erősítsék házasságukat, kapcsolatukat.
Szombaton egy gyertyafényes vacsorát rendeztünk, ahová 13 házaspár érkezett. Nagy öröm volt egymás történeteit hallgatni, együtt játszani, asztalközösségben együtt lenni!
Igei üzenet is szólt: Ez a három dolog csodálatos előttem, sőt négy dolgot nem értek: a sasmadár útját az égen, a kígyó útját a kősziklán, a hajó útját a mély tengeren és a férfi útját a nővel. Péld. 30, 18-19. 
Isten magasra teszi a házasság rangját. Mint társak az élet útján, férj és feleség együtt dolgozik csapatként, megtanulják egyre jobban és jobban, szenvedélyesen szeretni egymást, de a legjobb barátai is lehetnek egymásnak.

A vasárnapi istentisztelet keretében záródott a Házasság hete, ahol minden házaspár közös áldást kapott.

Köszönjük minden résztvevőnekminden szervezőnekminden segítőnek, de legfőképpen az Úrnak, hogy ilyen sok áldásban volt részünk!