Géczy Lajos szülei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből menekültek a fővárosba a második világháború után. Édesapja mindenét odahagyva, egy szál bőrönddel érkezett Budapestre hadifogsága után, mert valaki megsúgta neki, hogy otthon már keresik, malmát államosították. Felesége hamarosan követte őt, egyetlen fiuk 1958-ban született. Lajos hálával emlékszik szüleire, akik odaadó szeretettel vették körül őt. Ez a szeretet vezette arra őket, hogy a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába írassák gyermeküket. „Olyan emberekkel találkoztam itt, akik alapvetően formálták az életemet. Bennük éreztem a pluszt, hogy mit jelent Krisztus számára megváltott életet élni” – meséli Lajos, és Visky András sorait idézi: „Olyan tükrök vagyunk, akik arcokat raktározunk el, és ezekből az arcokból vagyunk mi magunk is, azt hiszem.” A debreceni refi után a Budapesti Teológiai Akadémián folytatódott a fiatalember útja. Mint mondja, döntése nem hitbeli elköteleződésből fakadt, csak egyszerű keresés volt. Elsőéves teológusként a Victor család szokásos augusztus 20-i evangélizációján találkozott először az élő Istennel Hejcén és jutott élő hitre.
Ez a hit nem volt kompromisszumképes: Lajos három társával együtt lépett ki a református egyházból a teológia ötödéve után, és egy kisegyháznál lett segédlelkész. „A vallás magánügy, elég, ha a tettek beszélnek” – ezzel a torz, felvállalhatatlan állítással akarta a »puha« diktatúra visszaszorítani a hit hétköznapi megnyilvánulásait. Úgy éreztem, hogy az egyház és annak vezetői közreműködnek ebben – tisztelet a kivételnek –, és olyan önkorlátozásra kényszerítik a lelkészeket, ami számunkra nem volt elfogadható. Ezért 1982-ben nem is annyira teológiai, mint inkább gyakorlati szempontok miatt kiléptünk a református egyházból” – idézi fel a történteket Lajos.
Egy volt református lelkész által alapított kisgyülekezetben kezdte meg szolgálatát, ahol eleinte komoly lelki munka folyt. Ehhez az időszakhoz köthető a családalapítás Miklóssy Katalinnal, az építkezés, az első gyermek érkezése is. Néhány év elteltével a gyülekezetben egyre nyilvánvalóbbá váló belső ellentmondások és feszültségek ismét nehéz döntés meghozatalára kényszerítették a Géczy-házaspárt. Pár hónapnyi csend és várakozás után egy barátjuk hívta el őket Kőbányára, a Bihari úti református gyülekezetbe. „Itt Isten nagyon határozottan megszólított az igehirdetésben, hogy maradjunk ebben a közösségben.” Ez után kérték felvételüket a gyülekezetbe Szabó Istvántól, aki akkor itt volt lelkész – kis idő múlva pedig presbiterré választották Géczy Lajost.
1992-ben a korábbi kisgyülekezet újabb válságot élt meg. Az akkor kizártak alakították meg a Forrás Keresztény Gyülekezetet. „Sokáig oda is eljártunk, mert a Forrást régi-régi barátaim alapították. Hívtak minket, hogy tartozzunk oda. Akkor világosan elmondtam az ottani vezetőknek, hogy nagyon szeretem őket, de én református vagyok. Én ezt az egyházat elhagytam, ez az egyház engem visszafogadott, még egyszer nem hagyom el” – meséli Lajos. A Forrás Gyülekezet mindig is baráti kapcsolatokat ápolt a református egyházzal, számos református lelkész szolgált köztük a kilencvenes években. Nekik fontos szerepük volt abban, hogy a Forrás Keresztyén Gyülekezet kérelmezze a Zsinatnál bekebelezését.
Bár a bekebelezés nem sikerült, mégis sok Forrás-tag tért vissza eredeti egyházához. A Fogarasi Gábor vezette Újpalotai Református Missziói Egyházközséghez is számos család csatlakozott, és néhány év múlva közülük választotta a gyülekezet gondnokát is, Sápi Zoltán személyében. „Gondnok úr és családja régi barátunk, ő hívott, hogy segítsünk az ottani missziói munka elindításában, a gyülekezetépítésben. Így kerültünk 2004-ben Újpalotára” – meséli Géczy Lajos. Katalin a gyülekezeti énekkarért, férje az alkalmak hangosításáért felel évek óta. Mint mondja, ez szakmai ártalom, mindig is hanggal dolgozott. A nyolcvanas években földalatti evangéliumi rádióadásokat készített, 1991-től pedig a Magyar Televízióhoz került, ahol tizenegy éve foglalkozik hírműsorokkal. A főállás mellett Füle Tamással vezeti a Keresztút Bt.-t, amely útjára indította a Parókia Portált, és a Keresztút zenekar hangzóanyagain és Füle Lajos verseskötetein túl idén Bogárdi Szabó István prédikációskötetét is kiadta.
Lajos szerint egy presbiternek tárgyi és spirituális jellegű kérdésekben is tudnia kell segítséget nyújtani. „Vannak lelki feladatok: odafigyelni az emberekre, törődni velük, imádkozni értük, esetleg utánuk nyúlni, ha elesnek. Jó lenne megtalálni a két terület közötti arányt” – véli a presbiter, aki a hangosításon túl egy-egy alkalmat is elvállalt, amíg nem volt segédlelkésze az újpalotai közösségnek. A gyülekezet terveiről azt mondja, hogy még előttük áll a lelki és a fizikai építkezés is, ugyanis Újpalotán még nincs református templom, amit megtölthetne egy életerős közösség. „Ha léteztek volna már ’82-ben is ilyen élő, evangéliumi református közösségek, akkor nem lett volna szabad eljönnünk a református egyházból. Azóta megtanultam túllátni a struktúrákon – az a lényeg, hogy Isten munkája megmutatkozzon az életünkben.”
Bagdán Zsuzsanna
